A „Hogyan védekezzünk a csótány ellen” sorozat célja, hogy megismertessük, hogyan kerülhet be a csótány az otthonunkba, illetve hol és mik azok a feltételek, hogy meg is telepedjenek a csótányok. Ezek után tippeket fogunk adni, hogy mit tehetünk ellenük.

A csótányok két módon juthatnak be az otthonunkba:

  1. Aktív módon, tehát a saját lábukon vándorolnak be. Vonulási útvonalaik a csővezetékek, strangok, szellőző-, és csatorna rendszerek. Viszont az sem ritka, hogy a lépcsőházból a bejárati ajtón át, illetve a nyári melegben az ablakokon keresztül is bemászhatnak hozzánk.
  2. Passzív módonvagyis mi magunk visszük be. Ez történhet csomagolt, kartonozott árukkal a piacokról, boltokból és egyéb bevásárló egységekből, illetve használt bútorokkal, gépekkel, eszközökkel, stb., is.

 

Csótány

Német csótány

Hol és miért telepednek meg a csótányok?

csótányok a leggyakoribb kártevő rovarok, melyek elsősorban a konyhában telepednek meg. Ennek az az oka, hogy a számukra három létfontosságú elem mind megtalálható: víz, táplálék és búvóhely.

zsúfolt szekrények, a szemetes, a mosogató mind kedvező feltételeket biztosítanak számukra.

Ezenkívül a vizes blokkok (wc, fürdőszoba) is kiváló menedéket jelentenek, mivel a vizes környezet, a meleg hőmérséklet és a búvóhelyek szintén megfelelnek a csótányoknak.

Csótányirtás

A csótányok elsősorban a konyhában telepednek meg.

Most már tudjuk, hogyan jutnak be hozzánk a csótányok és hol, miért telepednek meg, így a  „Hogyan védekezzünk a csótányok ellen?” kérdésre a válasz egyszerű!

Akadályozzuk meg, hogy a csótányok bekerüljenek az otthonunkba és csökkentsük le az életfeltételükhöz szükséges három elemet: víz, táplálék és búvóhely!

A következő részben (2. rész) azt fogjuk tárgyalni, hogyan akadályozzuk meg, hogy a csótányok bejussanak az otthonunkba.

Hogyan védekezzünk a csótány ellen: 2. rész

bugzero.hu

Írta: Kiss Attila egészségügyi kártevőirtó és fertőtlenítő szakember

#csotany #csotanyirtas #bugzero