A „Hogyan védekezzünk a csótány ellen” sorozat célja, hogy megismertessük, hogyan kerülhet be az otthonunkba, illetve hol és mik azok a feltételek, hogy meg is telepedjenek a csótányok. Ezek után tippeket fogunk adni, hogy mit tehetünk ellenük.
Az első részben arról írtunk, hogy milyen útvonalakon juthatnak be a csótányok az otthonunkba, illetve elsősorban hol (konyha, fürdő, wc) és mik azok a feltételek (víz, táplálék és búvóhely), amik kedvezőek a csótányok számára, hogy meg is telepedjenek.
Ebben a részben arról írunk, hogyan akadályozzuk meg, hogy a csótányok bejussanak az otthonunkba.

Konyhai csótány
Bejutásuk megakadályozása:
A csótányok elsősorban a csővezetékeken terjednek. Társasházak esetén strangok (csőszekrény) vannak, ahol a csővezetékek futnak. Azon a ponton, ahol a csővezetékek átjönnek a szomszédból, csőáttörési pontnak nevezzük. Legelső és legfontosabb feladatunk, hogy ezeket a csőáttörési pontokat légmentesen lezárjuk. Vagyis a lehető leghézagmentesebb legyen. Ehhez valószínű, hogy kőműves szakember segítségére lesz szükségünk.
A lakásunkban is vannak csőáttörési pontok. Ezek azok a pontok, ahol a csővezetékeink szétáramlanak a lakásban. Többnyire ilyenek a konyha (mosogató alatt), WC (mögött) és a fürdőszoba (mosdó és fürdőkád alatt). Pont a csótányok kedvező fészkelési helyeihez vezetnek, ezért nagyon fontos, hogy ezeket a csőáttörési pontokat is hézagmentesen lezárjuk! Ehhez szintén valószínű, hogy kőműves szakemberre lesz szükségünk.
Ellenőrizzük a fűtéscsövek és egyéb csőáttörési pontokat is.
A szellőzőket (általában fürdőszoba, wc, konyha, spájz) rovarhálóval lássuk el. Amennyiben a lakásunkban padló összefolyók is találhatóak, így azokat is lássuk el rovarhálóval. A mosogató, mosdó és kád lefolyókat használaton kívül lássuk el dugóval. A nyílászáróink (ajtók, ablakok) legyenek jól szigeteltek és az ablakokra szereljünk fel szúnyoghálókat is. Ez nem jelent 100%-os megoldást, de valamilyen szinten ezáltal is vissza szoríthatjuk a csótányokat és legalább a repülő rovarok (szúnyog, légy, poloska, stb.) ellen is védekezhetünk.

Tipikus csőáttörési pont a konyhai mosogató alatt
A pincében tárolt tárgyainkat jól vizsgáljuk át, mielőtt bevisszük a lakásunkba. A konyhai csótányt tapasztalatunk szerint gyakran így viszik be a lakásokba. Vásároljunk tiszta, megbízható helyekről. Bevásárlás előtt vizsgáljuk át a csomagjainkat még a lakáson kívül.
A következő részben (3. rész) arról írunk, hogyan csökkentsük a csótányok életfeltételéhez szükséges 3 fő elemet: víz, táplálék és búvóhely forrásokat!
A „Hogyan védekezzünk a csótány ellen” sorozat első része itt megtekinthető!